Köz_pont

Fodrászt úgy kell választani, mint Igazit

Komolyan mondom neked, a fodrász és nő kapcsolata olykor még a legszorosabb házasságtól is bensőségesebb és bizalmibb kapcsolat. A szerelmed a társad, a fodrászod a mecénásod. Ő fogja megszépíteni a hajad, ő tőle függ, hogy a következő alkalomig tartó időben, míg újra beülsz a székébe, te színpompásan elképesztően festesz az évszaknak megfelelően.

Fodrászt választani néha nehezebb, mint megtalálni az igazit. Szerencsére nekem előbb volt jó fodrászom, mint társam, így mire megtaláltam a fiút a hajam ragyogott, mint még sose! Igaz tél volt, amikor összefutottunk (tényleg, szó szerint, vagyis nem mi, hanem a kutyáink…) [ez egy másik történet lesz] és a sapkából ki sem látszott a hajam… De én tudtam, hogy tündöklő a hajkoronám. (nevet)

És, ha már tél ismételten elkapott a hosszú hajat akarok láz. Meg is növesztettem. Olyan szép vörös tincseket neveltem a fejemre, hogy irigykedtem saját magamra.

Bírtam pár hétig, aztán elkezdett történni valami. A sok változás, a rengeteg új mozzanat. Aztán, ha egyszer elkezd valami motoszkálni bennem és viszonyulok a környezetemhez, min változtatok először? Naná, hogy a hajamon. Így vesztettem el röpke három hónap alatt a viking hajam.

Kronológiai sorrendben visszafelé raktam a képeket, hogy muszáj legyen le-fel lapozgatnotok. Szívesen adnék tanácsot, nem csak a szingliknek kéne “Hogyan találd meg az igazit?” rovat, hanem azoknak a nőknek, akik kínlódnak a nem megfelelő fodrásszal. Megfontolom a dolgot, hogy indítsak valami hasonló tanácsadó irodát.
Nekem piszok nagy szerencsém volt. Annyira multi Univerzális volt az egész, hogy szebbet írni se lehetne. Már majdnem második éve laktam Budapesten és épp fodrász keresőben voltam. Igyekeztem nem rágörcsölni, igazából csak mantráztam a dolgot, lusta voltam neki indulni a fizikális kutatásnak, féltem is a csalódásoktól, a hajam is.
Majd egyszer, hála a 21. század nagy csodájának, az egyik bloggerina barátném megosztotta egy épp mestervizsga előtt álló (isteni) fodrász segítségkérő bejegyzését. Extrém hajhoz keresett modellt. Vörös haj! Vörös. Ekkor léptem én és a hajam képbe. Ültem a székébe és azóta ott is vagyok! És maradok is.
Én ilyet még nem pipáltam. Tudja mit akarok, hogyan akarom. Mi a jó nekem. A hajamnak főleg. Egy szavamból, szemforgatásomból tudja, hogy azt a színt, azt a hosszt még bevállalom. Becsukom a szemem az ollója alatt és tudom, hogy nem fogok csalódni.
Ez egy olyan bizalom, amit azt hiszem senki ember fia szét nem oszlat. Maga a szalon is csodás helyen van. Igaz fel kell másznom érte a hegyre, meg lépcsőzni és az infarktus kerülget mire odaérek, de megéri ez a kis testmozgás. Érte és a hajamért bármit!

Bea, köszönöm, hogy vigyázol rám és a hajamra!

UPDATE: Az a fiú, nem AZ A fiú volt. (Én mondtam, hogy nehéz megtalálni a megfelelő társat, de ha már a fodrászod meg van…)

Vélemény, hozzászólás?