Arts Poetica

Juliska és Jancsi – filmajánló estére

Oké. Kezdjük ott, hogy ha ezt a filmet valaki végig tudta nézni, meséljen. Kérem, meséljétek el, hogy mi volt ez?

Persze, én is végig néztem, de három darabban néztem meg. Darabokban, mint amilyen finom darabokra varázsolta a gyerekeket a boszorkány asszonycsaj.

A sztorit nem kell bemutatni, amióta a Grimm testvérek papírra vetették száll, szájról szájra. Stílusról stílusra. Lehetett már mindenféle formációban látni, csak horrorban nem. Most itt van.

Az első szembetűnő dolog az az, hogy a szerepek felcserélődnek és nem Jancsi és Juliska van, hanem Juliska és Jancsi. Ezzel a kis öntörvényű döntéssel kezdte a forgatógárda megalkotni ezt a nem mindennapi mesefilmet.

Na, most az, hogy mi történik a filmben eltudom ugyan mondani, de ezt inkább látni kell, mert biztos vagyok benne, hogy mindenkiben máshogy csapódik majd le a történet. Inkább azt mondom el, mit éreztem közben. Egy szép hétvégi délutánon álltam (ültem) neki a filmnek, hogy – ú, de jó, nézhetek megint egy jó kis horrort.

Tíz perc múlva még a lélek is elfelejtett bennem mocorogni, ha meg is mozdult azért, hogy kisikítson, hogy kapcsold már le!

Lekapcsoltam. Hozzákezdtem még egyszer. Eljutottam a mézeskalács házig, ahol bezabáltak a gyerekek – hogy aztán őket zabálják fel.

Harmadjára főzés közben háttér zajnak kapcsoltam be, már csak azért is megnézem ezt a filmet. Sosem főztem még ilyen nyomasztó hangulat közepette. El is sóztam a húst. 🙁

Szerényen csupán annyit mondanék, hogy biztosan van ember, aki az effajta, lelket földbe döngölő alkotásokat szereti és más meglátja benne azt a művészi akármicsodát. Én piros pontot adok a szereplő gárdának, mert a kislánynak az AZ karaktere, a mostanihoz képest lófütty. A kis Jancsika meg cukibb gyermek nem is lehetne, viszont olyan parajelenség, hogy ha az én házamban jelenne meg, kitenném az ablakba szellőzni.

 

Vélemény, hozzászólás?