Helyzet

Nyílt levél annak is, aki nem szeretné

Elutaztam a hétvégére. Ide. Haza. 220 km távolságra a fővárostól. Esküvőre jöttem. A legjobb barátnőm férjhez megy. Én leszek a tanú.

Itt “vidéken” – bár Budapest is csak egy vidék – mindig kitisztul és lecsendesedik az elmém. Most is ez történt. Viszont a nagy csend közepette még mindig hallom az üvöltésetek. Lehet hála ez a szélnek, hogy idáig hozza a hangot a nagy messziségből, vagy a 21. század technológiájának, hogy a csapodból is csak a nyomasztó hírek ömlenek, teljesen mindegy, hogy megnyitod-e vagy nem.

Ezt a levelet tanúi kötelességemből írom most nektek. Ugyanis nem csak ennek az esküvőnek vagyok/leszek tanúja a hétvégén, hanem annak is, ami ebben az országban morajlik. Ugyan az én szavam az esküdtszék előtt szinte magatehetetlen, mégis bátorkodom betűimet szavakká formálva – élve a jogaimmal, hogy nem hallgatok! Mégiscsak azt mondják egy csepp eső is növeli a tengert.

Éppen vasaltam az ünneplős maszkom. Furcsa hozzászokni egy évhez, ahol olyan kompromisszumokat kellett kötnünk, amik miatt annak idején kicsúfoltatok egy egész stílusjegy képviselőit, mert mertek különcködni a divatos maszkjaikban. Most meg mindenki erre kényszerül, hogy univerzális maszkokat vásároljon és hordjon. Nem is tudok szépen vasalni. Olyan szépen biztosan nem, ahogy ti alakítjátok a gondolatokat ebben az országban. Gondolatokat… Pedig néha (egyre többször) úgy cselekedtek, mintha nem is használnátok az agyatok és nem gondolnátok bele egy-egy dolog (kijelentés) (döntés) következményébe.

Én pedig itt élek. Egyre lélekfacsaróbb bűzben. A múlt hónapban, amikor szintén hazautaztam és a nagymamámnak vásároltam süteményt a cukrászdában – a cukrász bácsi rám förmedt, hogy mégis mit csinálunk mi? Mi történik “odafent”? (így fogalmazott) Mit csinálnak azok “odafent” és mi, miért nem teszünk valamit? Mert ez már a mi felelősségünk. A mi jövőnk, a mi jelenlegi korszakunk. Az “ő idejében” puskát ragadtak és forradalmat csináltak. El kellett keserítsem kicsit, hogy már nem azokat az időket éljük és mi nem tehetjük azt, amit akkor ők. Nekünk máshogyan kell harcolnunk. Mi úgy tudunk nekiindulni, hogy felállunk annak a rendszernek a székéből, ahova beültettek minket. Hogy kinyitjuk a szánkat és hangot adunk a Mi gondolatainknak. A véleményünknek! Felszólalunk az egyenruha ellen, amit kényszeresen akarnak ránk adni! Mi magunk öltjük a testünkre a saját színeinket! Hangot adunk a megírt szavaknak, a megannyi levélnek, kérelemnek! Nem szabad már hallgatnunk tovább!

S E M M I T E L N E M H A L L G A T U N K !

Minden, ami bennünk van megfogalmazunk és nem hagyjuk tovább, hogy elcsendesítsenek és sarokba küldjenek!

Ezúton szeretném üzenni a 1088 Budapest, Vas utca, tudjátok mit, az egész Vas utcába bele üzenem, hogy minden szolidaritásom a Tietek! Büszke vagyok arra, hogy igenis léteznek még bátor ifjak, akik felmernek állni és ki merik mondani, és meg tudják védeni azt, ami az övék! Tartsatok ki! Ne hagyjátok abba! Egy percre se hagyjátok el, mert az SZFE szabad! A miénk! Azoké, akik a tömegből képesek sárgán világítani a szürkék között! Akik beszélnek és nem hallgatnak tovább!

A könyvdarálóknak pedig a boszorkánykonyhából címezném, hogy lehetne az a kérésem, hogy a következő feldarált könyv a Szürke ötven árnyalata legyen, mert abban is elég sok csúnya dolog van, amitől meg kellene védenünk a gyerekeinket?! Hm?

Utóiratként szeretnék egy kívánságot az aranyhaltól, akinek a szájából négylevelű lóhere nőtt ki, hogy Kölcsey Ferenc szavai [Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!] újra lépjenek érvénybe! Mert jelenleg ez a kiáltás, amit nyolc évig mindennap többször olvastam el az általános iskolám aulája falán, már egy olyan kifacsart, alternatív valóságba fordultak, ami miatt a haza sötétségbe borul.

SZABAD ORSZÁG! SZABAD EGYETEM! SZABAD GONDOLATOK!

S Z A B A D O K  V A G  Y U N K !

Vélemény, hozzászólás?